Vándortábor 2011

Gyalogos vándortábor 2011.

A mezőcsáti egyházközség hittanosai közül az arra vállalkozók ismét gyalogos vándortáborba vehettek részt. A tábor a magyar szent család címet viselte, és a magyar szentek közbenjáró imája kísért minket.

Tiszakesziről indultunk július 19-én délelőtt 9 órakor szakadó esőben, ami visszatérő útitársunk lett. De általában úgy volt az, ahogyan zarándokokhoz illik: Aki megáztatott, az meg is szárított. Utunk a Tisza, majd a Bodrog, s végül a Zemplén festői tájain át vezetett. Találkozhattunk a Teremtő Isten nagyságával és szépségével, a teremtett világot megcsodálva, de az emberi művészeten keresztül is. Nagyon sok templom ajtaját sikerült megnyittatni. Egy-egy templom történetét hallva, látva a gyönyörű alkotásokat, lélekben felfrissülve, és egy-egy énekkel imával köszöntve az Úr Jézust új lendületet kaptunk az előttünk álló út megtételéhez. Hála a Gondviselésnek minden nap részt vehettünk Szentmisén, ahol letehettük fáradságunkat, fájdalmainkat, felajánlhattuk újra önmagunkat és azokat is, akiket lélekben magunkkal vittünk. Ezúton is köszönetet mondunk a lelki atyáknak, akik utunk során lelkileg – és olykor testileg is - tápláltak minket. Köszönet továbbá minden szállásadónak, akik biztosították számunkra a pihenést, hogy mindig új erővel indulhassunk tovább.

Július 26-án ugyancsak esővel érkeztünk meg úti célunkra Göncre, a Szent Imre herceg oltalma alatt álló városba. Itt töltöttünk lelki-testi feltöltődéssel még másfél napot, ezután 28-án délelőtt indultunk haza, immáron busszal és vonattal tettük meg a 120km-es távot. Ezt a „zarándoklatot” magyar hazánk lelki megújulásáért ajánlottuk fel.

Fazekas Monika


utolsó módosítás:2011-12-08 08:52:48



Római katolikus egyház

Római Katolikus Egyház Tiszakeszi

   

    Egyházközségünk központi helye a kápolna, amely a Posta utca 8. szám alatt található. Közösségünk hálásan gondol Mondel Katalinra, aki az 1930-as években vagyona nagy részét a katolikus egyházra hagyományozta. Így épülhetett meg ez a kis templom, amelyet az évtizedek sajnos megviseltek. Jelenleg külső megjelenése elhanyagoltnak tűnik, bár a nyílászárók cseréje 2010. őszén megvalósult. Külső és belső felújításra egyaránt szükség van. Ehhez azonban kis közösségünk kevés, mivel a templomlátogatók elsősorban idős, nyugdíjas asszonyok.

    Községünkben, kisebb arányban vannak katolikusok, de igyekszünk az utánunk jövő nemzedéknek átadni a hit alapjait. A református iskolában, órarendben folyik a hitoktatás, és lehetőségük van a tanulóknak saját felekezetük szerint hittanórán részt venni.

    Templomunk minden időszakban látogatható, és nyitva áll az érdeklődők előtt.

Vasárnaponként 930-tól

szentmisén

kéthetente igeliturgián imádkozunk közösen.


A mezőcsáti plébánia filiájaként működik egyházközségünk.  Plébánosunk Veres József atya, (elérhetősége: Mezőcsát Szent István út 06-49-352-452), aki új kezdeményezéssel elindította a

szerdai bibliakört,

 amely kéthetente a nyugdíjas klub helységében tartunk.

Nyári időszámítás szerint 18 órai kezdettel.

Itt kötetlenebb módon tanulhatunk a Szentírásról és megoszthatjuk véleményeinket, észrevételeinket. Mondhatni a felnőtt nemzedéknek is szüksége van a hit tovább tanulására.

A templomunkat a sekrestyés (harangozó) megkeresésével tekinthetik meg az érdeklődők:

Fazekas Lajosné tel: 06-49-352-669

A hitoktató: Fazekas Mónika tel: 06-30-525-5547

és Pálnokné Fazekas Erzsébet tel: 06-30-467-6404


    Mára hagyománnyá vált a hittanos gyermekek nyári táboroztatása. Ez a 2008-as évtől pedig az un. vándortábor megszervezése: amikor napi kb. 20 km-es távot teszünk meg gyalogosan, hogy a Tiszakeszitől kb. 120 km-es távolságra kitűzött célunkat elérjük. 2008-ban Sárospatakra, 2009-ben Vizsolyra, 2010-ben pedig Törökszentmiklósra gyalogoltunk el.

Az idei vándortábor 2011. július 19. és 28. között kerül megrendezésre, utunk célja: Gönc.

Utunk során érintjük a Tisza, majd a Zemplén festői tájait, pl: a tiszadobi Andrássy-kastélyt, Regéc várát, a gönci huszita tájházat.

Jelentkezés: a fent megadott telefonszámon, illetve a jelentkezési lap kitöltésével lehet.

Hagytunk a lehetőséget azok számára is, akik nem szeretnek gyalogolni. Ez az un. állótábor, ami 2011. június 20. és 25. között kerül megrendezésre. Hídvégardón lesz a szállásunk és a környékbeli nevezetességeket fogjuk megtekinteni. Pl. Bódvarákó Rákóczi barlang, Tornaszentandrás Árpád-kori ikerszentélyes templom.

 

utolsó módosítás:2011-12-08 08:52:48

TISZAKESZI