Jótékonysági SportbálJ Ó T É K O N Y S Á G I S P O R T B Á L 2012. MÁRCIUS 10. 2012. március 10-én délután 6 órakor kezdetét vette a Tiszakeszi KÜSE szervezésében a Jótékonysági Sportbál. A 150 db jegy elővételben, már a bált megelőző hetekben elfogyott, kevésnek is bizonyultak, hiszen sokkal többen szerettek volna részt venni rajta, köszönhetően többek közt a meghívott előadónak, Kocsis Janikának is. A sportelnök Borza Gyula, és Sipos Imre polgármester is részt vett a jótékonysági rendezvényen. A főszervezők: Sepsi László, Molnár János edzők Az aperitif elfogyasztása után finom vacsora várta a vendégeket, majd desszertet szolgáltak fel nekik. A közönséget legjobban mégis a zene, és a tánc izgatta, így mindenki gyorsan túltette magát a vacsorán, és kezdett a jókedvre hangolódni. Az estét rövid időre csak a tombolahúzás szakította meg, melyen értékes ajándékcsomagokat, ajándéktárgyakat nyerhettek a tombolavásárlók. A kevésnek bizonyuló jegy, a jó hangulat és a rengeteg pozitív visszajelzés bebizonyította, hogy több hasonló jellegű eseményre is lenne igény a településen. A rendezvény szervezői éppen ezért még ebben az évben, ezzel a zenésszel szeretnének még legalább egy ilyen rendezvényt. A jó hangulatot mi sem bizonyította jobban, hogy Kocsis Janika plusz egy órát zenélt még a mulató közönségnek. A jegyekből, illetve a tombolából befolyt összegből szeretnék a pályát fejleszteni: a játszótérhez - mely közvetlenül a futballpálya mellet van - védőháló felszerelését tervezik, ezáltal akár meccs, vagy edzés közben is teljesen balesetmentesen használható lenne, az edzőkapuk hálóját cserélik le, illetve tervben van egy 100 férőhelyes tribün megépítése is. utolsó módosítás:2020-05-07 09:27:28
|
||