Faültetés2011. október 31-én a Tiszakeszi Önkormányzat kezdeményezésére faültetést szerveztek, mely az összefogásra és a csak együtt elérhető közös jövőre hívta fel a figyelmet. Ezt az eszmét jelképező két nyírfát ültettek el az önkormányzat dolgozói és a falu lakossága együttesen a játszótéren. A rendezvény spontán jellegű volt, semmilyen fórumon nem volt meghírdetve, csak "szájról-szájra" terjedve tudott róla a falu lakossága. A faültetés 11 órakor kezdődött, de a polgármester úr vezetésével az előkészületek már a kora délelőtti órákban megkezdődtek. A falu lakosai fél 11 körül már megjelentek, őket forralt borral, illetve forró teával várták a szervezők. A köszöntőt Sipos Imre polgármester úr mondta, majd beszédet mondott Kállai László képviselő és Gyenge Gergő tiszakeszi lakos. Sipos Imre polgármester köszöntője Kállai László képvielő úr beszéde Gyenge Gergő tiszakeszi lakos A köszöntő és a beszédek után az önkormányzati dolgozók egy része és a falu lakossága közösen elültette a két fát. Ezúton köszönjük Fejes Gábor egyéni vállalkozónak, hogy hozzájárult két fával a rendezvény sikeréhez! A faültetés után kezdetét vette a civil kezdeményezésű árvácska ültetés... utolsó módosítás:2012-02-13 10:55:07
|
||