Az Elsüllyedt Templom - A legenda és a valóság

AZ ELSÜLLYEDT TEMPLOM

MÁTYÁS KIRÁLY LEGENDÁJA:



Mátyás király egyszer elvetődött Tiszakeszibe lóháton, megszomjazott és vizet kért a kútnál egy nagyon-nagyon szép leánytól. A leány megkínálta friss vízzel, egészségére kívánta király őfelségének. Mátyás azt mondta: - Te szép leány, én máris megszerettelek, légy a feleségem. A leány azonban feltételt szabott: - Felséges királyom, nem megy az olyan könnyen, hogy én felséged felesége legyek. Egy feltételt szabok. Menjen most haza Budára a királyi palotába, s a következő vasárnap délelőtti harangszóra itt legyen ám, hogy együtt mehessünk a templomba.

A király megnyergelte a lovát, s elvágtatott Budára, a lovászával megabrakoltatta a lovát, de tudni kell, hogy az a ló táltos ló volt, nem akármilyen. Elindult Budáról, vágtatott a lova, mint a sebes szél. De hiába vágtatott, mert ahogy közeledtek Keszi felé király őfelsége észrevette, hogy a lova lábáról leesett egy aranypatkó. Azt meg kellett keresnie, hogy tovább lovagolhasson. Még ott kereste, kereste, az idő is eltelt, a keszi templomba beharangoztak. Tudva levő, hogy aki elkésett a templomból, annak már nem illik megnyitni a templom ajtót, hogy késve menjen be az Isten házába. Zárt ajtóra talált Mátyás király s indulatában azt mondta a lovának: Na, te ló, rúgd oldalba ezt a templomot!

- Süllyedjen azokkal együtt, akik benne vannak. Az a szép leány is, akit én megszerettem. A ló csakugyan engedelmeskedett, oldalba rúgta a templomot s csodák csodája, a templom azonnal elsüllyedt.

Nagy volt a riadalom, nagy volt a bánat azok után, akik lent maradtak a mélységben. Telt-múlt az idő, egy javasasszony tanácsolt valamit. Azt tanácsolta: Ne sírjatok, emberek! Kihúzhatjuk a templomot a mélységből, de ahhoz három csoda kell. Egyik csoda az, hogy egy asszonynak iker fia szülessék, egy tojásból két kakas keljen ki, s egy tehénnek két bikaborja legyen. S mindez megtörtént. Megnőttek a fiúk, csakugyan kikelt egy tojásból két kakas, s a tehénnek megellett két bikaborja. Az emberek hozzákezdtek húzni a templomot. Az ikerfiúk kötelet fontak, rákötötték a templom közepére, a bikák húzták, a kakasok kukorékoltak. Csak az volt ám a feltétel, hogy senki egy szót ne szóljon. De a nagy közönség izgalmában csak megszólalt: - Fiúk, szakad a kötél!

A fiúk elengedték a kötelet, a kötél elszakadt, a templom visszazuhant a mélybe, a templomban lévő gyülekezettel együtt. Nem tudták kihúzni.

Azóta nincs, aki kihúzza, de az énekszó csak hallatszik. Aki kimegy a Tálló-oldalra Szent György éjszakáján, meghallhatja az énekszót, amely a mélyből hallatszik.

Énekelnek a templomban levők az elsüllyedt templomból...

(Gávai Józsefné Katóka néni elmondása alapján)


A SZÁZDI ALAPÍTÓLEVÉL HISTÓRIÁJA


A mai Tiszakeszi község belterületéről délre a Tisza holtága övezi a Százdi-szigetnek nevezett magaslatot, amelyen már alig van nyoma annak, hogy rajta valaha nevezetes építmény állott. Az 1965-ben végzett ásatás már csak kiszedett falak helyét találta, meg négy középkori sírt. A köveket, téglákat elhordták, a helyét szántóföldi művelésre használták, miként már 1851-ben Fényes Elek is megírta: „A Tálló tó felett meglehetősen emelkedett dombon állott hajdan Százd falu, melynek templom s épületromjait az ekék ma is felszaggatják.”

A hajdani Szt. Benedek- rendi kolostor emléke olyannyira elenyészett, hogy a múlt században hosszas viták folytak arról, hogy merre is lehetett.

A Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményben őriznek egy pergamenre írott oklevelet, amelyet 1267-ben IV. Béla király adott ki bizonyos Pued ispán kérésére. A latin nyelvű oklevél mindjárt a bevezetésében félreérthetetlenül utal arra, hogy mi tette szükségessé a két évszázaddal korábban kelt százdi alapítólevél átírását és megerősítését („az adománylevelet a túlságosan régi volta és a hosszú idő csaknem teljesen tönkretette”). Emellett feltehetően az is indokolhatta az oklevél átírását, hogy – a korai írások szokása szerint- nem volt rajta pecsét, márpedig a XIII. században a pecsételetlen iratoknak nem tulajdonítottak bizonyító erőt. Az átírás, melyet – miként a pecsételési záradékból kiderült – királyi kettős pecséttel megpecsételtek, immáron vitathatatlanul hitelűen számított.

Péter ispán (comes) 1067-ben alapított a Tisza mellettt fekvő Százdon kolostort, megadományozva minden birtokkal, ami két testvérével való osztozkodás után neki jutott. Az oklevél rendelkező részét (contextust) bevezető indoklásban (arenga) nagyon szépen és tömören megfogalmazva olvashatjuk, miért van szükség egy jogi aktus - jelen esetben birtokadományozás – írásbafoglalására. A kolostor birtokai meglehetősen szórtan, jelentős részben egymástól távol feküdtek, mintegy 200 km-es sugarú körön belül. Bár igaz, volt egy szűkebb, mintegy 30 km-es sugarú kör is, amely a közeleső javakat foglalta magába.

Az adomány a birtokokról viszonylag részletes leírást ad, s kiderül belőle, hogy Péter ispán a kor szintjén szinte minden szükségessel ellátta a szerzeteseket: szántóval, réttel, legelőkkel, szőlőkkel, erdővel, halastavakkal, megfelelő állatállománnyal (szarvasmarha, juh, ló, sertés, méhek). A birtokok népeinek foglakozása is tarka képet mutat: földművelő, iparos (gyapjú- és vászonkészítő), állattenyésztő, sörfőző, méhész, halász, sütő, molnár, lovas vitéz. Utóbbiakkal kapcsolatban azt is megtudjuk, hogy a 30 lovasból 20 magyar, 10 besenyő. A besenyők telepeire utalnak a határjárásban említett besenyő sírok és a besenyők kútjai is.

A föld népe pénzzel és különféle földműves- és egyéb termékeikkel és szolgálatokkal adózott az oklevél rendelkezése szerint a szerzeteseknek.

A szövegből világosan kitetszik, hogy ez az értékes okmány nem csak Százd- s ennek kapcsán Tiszakeszi határa- emlékét őrzi, hanem jó néhány más településnek is első írásos említése itt található meg, így Szabolcsból Vencsellő, Timár, Szabolcs vára, Rakamaz, Pród, Levelek, Zemplénből Bekecs, Taktaszada, Kőrév (Tokaj), Hevesből Szihalom, Békés megyéből Szeghalom; Csabarákosa Rákoscsabára, Gubacs a mai Pesterzsébetre- jelenleg mindkettő Budapest egy-egy kerületre – utal.

Több mint egy tucat falu illetve birtok kilenc évszázaddal ezelőtti életébe, gazdálkodásába nyújt bepillantást az oklevél, amely országos vonatkozásban is egyik legértékesebb korai írásos emlékünk. Hiszen gondoljuk csak meg, a XI. századból alig-alig maradt ránk hiteles királyi oklevél is, nemhogy magánszemély (nagybirtokos) által kiállított okmány. Utóbbiak sorában a százdi időrenben a harmadik. Nem előzi meg csak Radó nádor 1057-ben kelt oklevele a pécsi püspökségnek és a pécsváradi kolostornak adott birtokok tárgyában, valamint Atha somogyi ispán oklevele 1061-ből, amely a zselicszentjakabi kolostor alapítására vonatkozik. Az időrendben ezek után következő Guden-féle adománylevelet (1079 körül ) az emeli csak a többiek fölé, hogy az eredetiben maradt ránk, a többi pedig csak későbbi átírásban.

De ki is az alapító? Van olyan feltételezés, amely szerint Péter ispán nem más, mint Aba Sámuel király fia. Jól illeszkedik bele ez a gondolat az Aba- nemzetségről fennmaradt adatok közé. Ez a nemzetség volt az, amely az első családi alapítású kolostorokat emelte: Sárban ( Abasár ) maga Aba Sámuel király – ott is temették el – Debrőn, s a harmadik Százd. Mindhárom családi temetkezőhelynek számított. Feltehetően nyugati tornyos, háromhajós templom lehetett a százdi is, mint a többi korai kolostortemplom. A Képes Krónika feljegyzése szerint 1074-ben a Salamon királlyal szemben hősies küzdelem után Kemejnél csatát vesztett Géza herceg Tokajban Péter fia házában pihent meg menekülés közben.

A százdi kolostor alapítójának háza lehetett ez?- A kérdésre aligha fogunk teljes bizonyosságú választ kapni…

De mi lett a kolostor sorsa az alapítás után? Erről hallgatnak az írások. Feltételezhetjük, hogy 1241/42-ben, a tatárjárás idején elpusztult, s 1267-ben, amikor Pued ispán, az alapító kései leszármazottjai átíratta az oklevelet, már csak gazdátlan rom volt. Puednek azonban mégis szüksége volt az oklevélre, hogy bizonyítsa, a birtok egykor az őséé volt. A kolostort nem építette újra, hanem az adományt az egyháztól visszavéve újra a saját kezelésébe vonta. A kolostor ugyan elpusztult, de a falu tovább élt Százdmonostora , majd Százd néven is a középkorban, - oklevelek említik a százdi nemeseket – csak a XVI. Században enyészett el végleg, s határa beleolvadt a szomszédos Tiszakeszi határába.

Az oklevél nemcsak történelmi ereklye, hanem értékes nyelvemlék is. Érdemes megfigyelni, hogy milyen nehézkesen tudták csak az akkori írástudó papok-szerzetesek leírni a magyar hely- és személyneveket, amelyek latinra lefordíthatatlannak bizonyult.

(Forrás: A Százdi Alapítólevél - Oklevéltár kiadványa, 1986)



A Százdi Apátság emlékét őrző kereszt


utolsó módosítás:2012-02-21 10:31:58

Minden jog fenntartva:
Tiszakeszi Önkormányzat